arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Történelem
Történelem : 1956 emlékére!

1956 emlékére!

  2011.10.21. 05:32

 Egy ismerősön megkérdezte, hogy mire akarok emlékezni október 23án? Én nem értettem a kérdést, mert 56 októberét azért szokás ismerni, és mondtam, hogy mire ? Hát az 56os eseményekre. Erre ő kifejtette, hogy arra gondolt, hogy 2006ra vagy 56ra.
Sok ellentmondást hallani az 1956os forradalommal kapcsolatban. Klasszikus Hofi vicc, ha annyian lettek volna az 56osok, amennyien utólag mondják, győztünk volna. Egy disszidált ismerősöm szerint a legtöbb disszidált 56os vele együtt hagyta el az országot, még az események elején, és csak utólag mondja magát 56osnak. Nagy Imre egyesek szerint, csak sodródott az eseményekkel, valójában sosem állt át. Erre azt mondom, legalább hagyta magát sodorni. És a végén csak vállalta tetteit. Ismét mások szerint az egész egy provokáció volt. Így múlik el egy ünnep? De nem ezek a fontosak.


56 hősei nem ők,hanem az utca egyszerű emberei és a nemzet volt. És mindegy, hogy provokáció volt e az egész vagy sem.

Egy nemzetnek lett elege a padláslesöprésekből, a terrorból, és amikor nagyon elege lett megindult. Nem számított, ki a cigány, ki a zsidó, ki volt, Hortysta, ki volt Hungarista, esetleg kommunista korábban. Egy dolog számított: szabadság akarata. 1956ban a magyarok egy új utat nyithattak volna meg egy új rendszer felé, ezért egységesen nem állt mellénk se a nyugati se a keleti világ. Az embereknek elege lett a terrorból. Akadtak százezrek akik kimentek. Akadtak akik azzal járultak hozzá, hogy vidékről felhoztak élelmiszert, hogy Pesten ne halljanak éhen, és akadt aki tankok elé vette magát. A Kormorán énekli 1848ról, de ez 56ra is igaz. "Gyönyörű volt megálmodni azt ami nem lehetett".

És tényleg 1956 októberében a magyar emberek szíve egyszerre dobbant, a mesterségesen közéjük tett megosztások megszűntek, és pár napig csak az számított, hogy szabadságot akarnak mindanyian.

Lehetett volna e. Nem tudni. Ha nem pár tucat pesti srác áll a tankok elé, hanem milliók akkor. De ez mindegy is. 56nak lett két eredménye, egy jó és egy rossz:

  • A rossz az, hogy a magyarság legjava, disszidált, vagy halt meg és veszett el ezáltal a nemzet számára.
  • A jó pedig az, hogy sose jött vissza az ami előtte volt. Kádár, egy rövid vészkorszak után, enyhített a rendszeren, , mert állítólag rettegett egy újabb 56tól. Ő tudta, ha a magyar egyszer megindul ott kő kövön nem marad.

A legfontosabb mégis az, hogy pár napra újra összenőtt a magyar nemzet, és vált vált vetve harcolt a többség a maga módján a szabadságért. Érezhettek egy picinyke szabadságot abban a pár napban. Azt amit azóta se érezhettünk.

 Ötvenhat üzenet az, hogy a jóérzésű és becsületes magyar embereknek össze kell fogni, túllépni a mesterségesen közéjük dobott megosztásokon, és akkor bármi lehetséges.Ha mindez mellett kitartunk hosszabb távon is, akkor az ének egyszer majd így fog szólni:
Gyönyörű volt átélni azt ami lett. A szabadságot. A valódit. Az Istentől fakadót.

Addig pedig "ember küzdj és bízva bízzál".

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha