arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Beszámolók
Beszámolók : Éhségsztrájk és tüntetés a politikai foglyokért!

Éhségsztrájk és tüntetés a politikai foglyokért!

Füsti  2010.10.24. 13:11

 

2010 egyik budapesti erőt mutató megemlékezése, A X.kerületi Kozma utcánál volt, ahol több ezer magyar ember, a társadalom színe java állt ki a 2010ben még mindig börtönben lévő Budaházyért, és 2 társáért, valamint azért, hogy a 2002 és 2010 között i ellenállás miatt politikai okok okokból elítélt minden ember kapjon felmentést kegyelmet. A demonstráció bizonyított, hogy az ellenállás nem szűnt meg, sőt mintha újult erőre kapna. Marika néni szerint, "egyre többen állnak ki a fiáért", Torockai László elmondta, hogyha Gyuri nem szabadul, akkor folytatják, és a következő akció a Fidesz székház előtt lesz.

De elhangzott az, egyedüliként az általam halott megemlékezések közül, hogy 2007 október 22én is már Budaházy Gyurival azért küzdöttek, hogy Magyarországnak újra magyar vezetője legyen, egy magyar történeti alkotmányra építve.

A demonstráció része annak a 72 órás éhségsztrájknak, amelyen jelképesen 64 ember éhezik azért, hogy Gyuri szabad lehessen. Éhség sztrájkolnak, többek között, Gyuri családtagjai (édesanyja) a Jobbik parlamenti képviselőinek jobbik fele (zagyva,Gaudi), és maga Torockai László is ezen felül a börtönben lévők, és tízen Londonban a magyar nagykövetség előtt.


A sztrájk elérte egyik célját, és lehet, hogy nem mindig pozitív köntösben, de sok média, többek között a Klub rádió, a Hir tv, az Echo tv és a Stop.hu internetes portál is beszámolt. Valamint, ahogy Torockay mondta ennek az éhségsztrájknak, van lelki vetülete is, megtisztulnak, lelkileg és testileg is.

Az ellenállás tehát tart, és erről most a magyar lakosság egy része is értesülhett végre, hosszú idő után. És nem kellett hozzá, oszlatás, könnygáz, kocsigyújtogatás, csak egy kis magyar lelemény.

A teljes beszámoló, videó és hanganyagokkal a szent korona rádió oldalán olvasható. tovább>>>

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!