arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Beszámolók
Beszámolók : A Fideszesek közül meglapően sokan szimpatizáltak Budaházyval!

A Fideszesek közül meglapően sokan szimpatizáltak Budaházyval!

Fusti  2010.10.24. 08:47

A mai napon hosszú idő után döntöttem úgy, hogy elmegyek meghallgatom a Kossuth téren a miniszter elnök beszédét. A tér megtelt ugyan, de nyoma se volt a megszokott vak hitnek, és eufoliának. Volt taps, meg egy két gyengécske "Viktor Viktorozás", de mintha még a Fideszesek se hinnének annyira már benne.

Fiatal szinte alig volt, csak nyugdíjasok és középkorúak. Alkalmilag összeverődött Kossuth téri társaságunk osztotta az észt. Természetesen megkaptuk, a szokásos "Gyurcsány bérenc kommunista provokátor" jelzőt, de Budaházyval sokan szimpatizáltak.


 


A beszéd lapos volt, Orbán is árnya volt önmagának. A rendszerváltás, védte, valamint szerinte 56 beteljesedett tavasszal a kétharmados forradalommal, és ezúttal egy évet kért a rendrakásra. Többen szomorúan állapították meg hogy igazunk van és Gyurcsány Ferenc valóban megússza. És sokan mondták, hogy szörnyű amit Budahházy Gyurival művelnek.

Ősszegésébe 2ő dolog állapítható meg: az egyik, hogy eme beszédből és a kormány eddigi tetteiből ítélve, Bogár László szavaival élve ez a kormány nem az új rendszer első kormány lesz, hanem a régiből az utolsó.

A másik,hogy bár Orbán Viktorba még bíznak, de a vak hit már oda. Most kell megértetni az emberekkel, (főképp saját példánkon keresztül utat mutatva, hogy nem felülről várni a "csodát" hanem alulról összetartó, termelő közösségeket építeni a Szent Korona értékrend és Isten igéjének alapelvei mentén.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!