arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Beszámolók
Beszámolók : Drábik szerint a nemzeti kormány nemet mondott az Imf további eladósítási kisérletére.ezért amíg ezt az irányvonalat tartja,támo

Drábik szerint a nemzeti kormány nemet mondott az Imf további eladósítási kisérletére.ezért amíg ezt az irányvonalat tartja,támo

Fusti  2010.10.24. 08:26

22én délután a az 56os eseményekre való emlékezés előestéjén a  Magyar Nemzeti Bank székhelye előtt tartott demonstrációt a Kossuth tériek egy csoportja, ahol felszólalt Drábik János és Halász József is! A híres szakember, egyszerű emberként, gyalog érkezett, svájcisapkában úgy nézhetett ki, ahogy 54 évvel öltözködhettek, azokban a dicsőséges napokban az emberek
Nyögvenyelősen indult  beszéde, és folyamatosan lendült bele.
A szokásos témájáról beszélt, azaz felvázolta, hogy hogyan adósították el az országot.


Kijelentette, hogy Magyarországnak két kormánya van. Az egyik amit a nép választ a parlamentben, a másik, a valódi hatalom birtokosa az Mnb épületében. A Magyar Nemzeti Bank, látszólagos függetlenségével, ki van szolgáltatva a piacnak, és rossz kamatpolitikával, elérte, hogy miközben valójában sohasem látott mennyiségű pénz van az országban, addig a termelő magyar gazdaság nem tudott hitelhez jutni, ezért fel kellett venni az Imf hitel, ami sose nem tapasztalt méretű terhet ró az országokra. Európa népei, szerinte kezdenek ébredni, és nem csak Franciaországban, hanem máshol is. "Magyarországon szerinte más a helyzet." Itt most a kormány szembemegy a háttérhatalommal, és nemet mert mondani az Imf további eladósítási kísérletére, és az emberek megsarcolása, közfeladatok további magánkézbe játszása helyett a multinacionális cégeket, (bankokat áruházláncokat) próbál bevonni a közteherviselésbe. Drábik úr szerint. Amíg a nemzeti kormány tartja ezt az irányvonalat, addig támogatni kell.
A demonstráción, több kamera is volt, és a szervezők valamint Drábik úr ígérete szerint, hamarosan megnézhető lesz beszéde.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!