arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Beszámolók
Beszámolók : Elbúcsuzott a Kossuth tér, de a szellemiség és a közösség tovább él!

Elbúcsuzott a Kossuth tér, de a szellemiség és a közösség tovább él!

Füsti  2010.05.01. 08:15

"Hogyha az elkövetkező négy évben a Fidesz kormány nem az alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítésére tesz kísérletet, akkor a Magyar nemzetnek vége."Hangzott el többek között azon az ünnepségen amelyet a Kossuth tériek szervezek április 30.án.
 

Az öszödi böszme beszédének kiszivárogtatása óta azaz közel 1303 napja demonstrált, Budapesten és több vidéki városban egy tömegből maroknyivá zsugorodott közösség a Kossuth téren, akik most azt ünnepelték, hogy nem lett igaza az egykori miniszterelnökünknek és Isten segítségével nem unták meg, nem mentek haza. Stílusosan egy hosszú Gonda beszéddel ért véget a Kossuth tér, amely visszatérhet.


 


Elhangzott, ugyanis az többször is, hogyha kell visszérnek, ha a Fidesz letér a a Szent Korna útjáról, (amire rá se tért), de most adjuk meg nekik a 100 nap türelmi időt.

Gonda László beszédéből az derült, ki, hogy még -naiv módom- mindig bízik egy kissé Orbán Viktorban, de azért a Bajor alkotmány helyett végre a történelmi magyarról beszélt és kezdi felfognia jogfolytonosság helyreállításának fontosságát. Ebből is látszik,hogy a Kossuth tér sokszínű, és nálunk nincs egyen vélemény. Elfér a közösségben a Fideszben gondolkodó, a Jobbikban bízó, és a pármenetes civil utat járó ember is.

Visszatértve Gondára: elmondta azon véleményét, hogyha az elkövetkező négy évben a Fidesz kormány nem az alkotmányozó nemzetgyűllés előkészítésére tesz kísérletet, akkor a Magyar nemzetnek vége.


 

A hatalom nem alkotmányozhat, szögezte le Bene Gábor is, aki emellett beszélt arról, hogyha a csupán a banki tartárékrátát emelnék,- ami nem 2/3os törvény,- azzal is nyernénk gazdaságilag.

Elhangzottak Himnuszaink -a magyar, a Székely és az egyházi -az imáink -Miatyánk és a Boldogasszony-, és még hosszasan beszélgettünk a dolgainkról, gondjainkról, örömeinkről, mert a legfontosabb, hogy ez a néhány tucat ember, az embertelen liberalizmus, elidegenedése közepette, egy egymást szerető,igazi Istenfélő közösséggé vált. Sok ilyen kéne, hogy a haza fényre derüljön. Ahogy a költő írta: "nagy magyar télben kicsinyke tüzek..." egy ilyen kis tűzzé kell válni minden embernek, a maga közösségében.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!