arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Kiút/megoldások
Kiút/megoldások : A magyar katolicizmus több mint ezer évig összefonódott a Magyar Történelmi (Szent Korona) alkotmánnyal.

A magyar katolicizmus több mint ezer évig összefonódott a Magyar Történelmi (Szent Korona) alkotmánnyal.

  2011.06.11. 17:43

A magyarok, hagyományai, mint kulturális értelemben vitatatlanul hun-szkíta gyökerű lovas nép több ezer évre nyúlnak vissza. Olyan hagyományok ezek, amikhez, még az államvallást váltott Szent István se mert nyúlni, és igyekezett sok mindent meghagyni belőlük. Szent István után ezer évig ezen hagyományok a Katolikus vallással fonódtak össze. Elég csak az újkori megnyilvánulásaként számon tartott, egyik első írásos emlékére, a Szent István fiához írt intelmekre gondolni, vagy arra, hogy hány csatánkban vettek részt, sokszor idegen gyökerű papok, szerzetesek. A Márai ország státuszunk is Szent Istvántól származik. Halálakor ugyanis ő ajánlotta fel az országot és a Szent Koronát Máriának.az ő intézkedésein és ezáltal a katolicizmuson nyugszik, részben a magyar eszmeiség utóbbi ezer éve.


A magyar katolicizmusnak, a1944ig nem is voltak hagyományai a Történelmi (Szent Korona) alkotmányon kívül, függetlenül attól, hogy akkor már közel 500 éve vallásszabadság volt a Magyar Királyságban.
A magyar nép annyira ragaszkodott hagyományihoz, hogy ahhoz az ide betelepült idegenek is kénytelenek voltak igazodni, és még a megszálló Habsburgok is kénytelenek voltak legalább részben igazodni. Ez tartotta meg a nemzetet és a kereszténységet, a tatárok után, vagy a török uralom alatt is, de erre támaszkodott, ahhoz tért vissza a nemzet az első világháború és a vörös rémuralom után az un. Horty korszak elején is. De még az általunk, el nem fogadott, Szálasi és a történelmi tévútnak tekinthető magyar szélsőjobb eszme a  Hungarizmus is a Szent Koronára és a kereszténységre  hivatkozott.
A magyar katolicizmus a történelmi Szent Korona alkotmánnyal összefügg , összetartozik, elválaszthatatlan tőle, mondhatnánk, némi túlzással, hogy anélkül értelmezetlen.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!