arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Kiút/megoldások
Kiút/megoldások : Szent Korona, történelmi, vagy történeti alkotmány ugyanaz?

Szent Korona, történelmi, vagy történeti alkotmány ugyanaz?

  2011.06.10. 17:13

Szent Korona alkotmány, történelmi alkotmány, történeti alkotmány. Sokszor hallani ezeket a különféle, látszatra más-másnak tűnő megfogalmazásokat. Pedig t ugyanarról beszélnek, ugyanarra gondolnak. A magyarságot -több ezer éve egybe és megtartó- kulturális és jogi szokások összességéről.
Hogy miről is van szó?

Lássuk!


 Tegyünk rendet, néhány, fogalom, megnevezés között.
A történeti alkotmány megnevezés dr. Zétényi Zsolttól származik, és onnan jön, hogy ez az alkotmány, hasonlóan az angolok később keletkezett, de ma is hatályos Magna Cartájához,  nem tétezik írásban, tehát történeti.
Akik Történelmi alkotmánynak nevezik, azok arra utalnak, hogy múltja van, kvázi történelmi. Sok ilyen értelmező a legutoljára hatályos, két világháború közti – Horty korszakbeli, 1944es náci nyilas megszállástól nem érvényesülő, konkrét szabályok összességére gondol.
A Szent Korona alkotmány megnevezés, pedig világos kéne, hogy legyen. A Magyar Szent Koronát Istentől -illetve annak földi helytartójától kaptuk(vagy visszakaptuk) több mint ezer éve, és azóta a szabályok összességét Szent Korona alkotmányként összegezzük.
Akár így akár úgy nevezik is, nagyjából mindenki ugyanarra gondol, amikor eme 3 megnevezés valamelyikét említi. A több ezer éves magyar jog eszme és kulturális hagyományok összességét.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!