arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
hírek
hírek : A Jobbik le neoliberális szarozta, majd megszavazta a devizahitelesek segítő végtörlesztését lehetővé tevő törvényt!

A Jobbik le neoliberális szarozta, majd megszavazta a devizahitelesek segítő végtörlesztését lehetővé tevő törvényt!

  2011.09.20. 04:57

Hétfőn újra összeült a Kossuth téri színház, ismertebb nevén az országgyűlés, aminek immár teljes jogú tagja a Jobbik is, csak nem pozitív értelembe. Kommunikációjába a Jobbik ugyanis bírálta, neoliberális szar megoldásnak nevezte a lakáshitelesek megsegítésére kitalált végtörlesztést, majd pedig a Jobbikos képviselők szavazatival fogadta el a parlament a 4/5ös többséget igénylő törvényt.


Az Mszp frakció tagja nem szavaztak, vagy tartózkodtak, az Lmp nem szavazta meg a javaslatot, amely a gazdagokat segíti, de pont a legnagyobb bajba lévőknek nem nyújt megoldást.

Mint ismeretes, annak idején még Az első Orbán kormány hozott egy javaslatot, amely lehetővé tette a bankok részéről a hitelszerződések egyoldalú módosítását, de a devizahitelezés az MSZP kormányai alatt vált általános gyakorlattá, úgy, hogy a hitelfelvevőket nem figyelmezették a kockázatokra, ezért a váltságok hatására, akár duplájára is nőhettek a havi törlesztőrészletek.

Minden maradt tehát a régiben. A módosabbakon segítenek, a szegény le van szarva. Szomorú, hogy ennek a gyakorlatnak, immár a Jobbik is része.

kapcsolódó:
Újabb nemeztmenő csomag. Az eddigiek nem váltak be! tovább>>>
A nemeztementő csomag ellmzése I.tovább>>>

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.