arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
kultura/hagyományok
kultura/hagyományok : Krisztusban Gazdag testvéreim!

Krisztusban Gazdag testvéreim!

  2011.04.16. 08:46

 Mily csodálatos is ez a köszönés. Bene van a teremtés, és az egész keresztény hit lényege ebbe a három szóba. Krisztusba Gazdag testvéreim. Benne van az, hogy mindenkibe ott a jó a teremtő a Krisztus, csak meg kell találni. Hiszen Jézus urunk is azt mondta, hogy ő elmegy, de a Szent Lelket itthagyja nekünk.
Benne van az is, hogy akibe ott a szeretet, a fény azaz maga Jézus az gazadag. Nem az a gazdag, akinek sok pénze van, hanem aki szeretetbe, fénybe él. Akit szeretnek és aki szeret az a valóban gazdag.


És a testvéreim szóba benne van az is, hogy minden ember és élőlény, azaz maga a teremtett Világ testvér, hiszen mindbe ott van a jó a fény, a Szentlélek, azaz maga a Jóisten.
Mert bűnös minden ember, hiszen gyarlóak vagyunk, hibázunk.  Ezért kellett megváltani minket.
Mindez húsvéttal, Krisztus urunk keresztre feszítésével vált teljessé.
A megváltás csodája abban rejlik, hogy Krisztus a második Isteni személy, a teremtő atyaisten fia, magára vállalta bűneinket, szenvedett érte és meghalt. Harmadnapra feltámadt halottaiból, legyőzte a halált, ezzel megteremtette az Isten országát, azaz elhozta az örök életet. Beteljesítette a zsidó ószövetség, és más népek (pl. Sumérok) megváltó várását is.
Eme csoda befogadásához tisztulni kell erősödni, testben is lélekben, hiszen mint már említettük, gyarló, hibázó bűnöket elkövető emberek vagyunk mindnyájan.
 
Böjttel készülünk tehát a nagy csodára, a megváltás misztériumára, és arra, hogy évről évre, újra és újra be tudjuk fogadni, magát a teremtő Istent, a harmadik Isteni személy a Szentélek által. Ehhez méltóvá kell válni, t megerősödni. Az ételek túlzott bevitelének, kerülése, és legalább hetente kétszer szerdán és pénteken, a hús magához vételének kerülése, tisztítja erősíti a testet. Az pedig, ha emellett kerülni próbájuk a rosszat, ha többet elmélkedünk, meditálunk, imádkozunk és egy rossz tulajdonságunkról meg próbálunk lemondani, az a lelkünk tisztítja és erősíti.
.
Az Isten országa azonban , még nem úgy jött el, ahogy azt a zsidók várták. És úgy nem is fog. Ők ugyanis azt gondolják, hogy majd ők mint kiválasztottak lesznek Isten országának vezetői.
Ezzel szemben egyenlőre nem itt a Földön álltak helyre a paradicsomi állapotok, hanem a túlvilágon, halálunk után. Mert aki Krisztusba hisz, az nem hal meg, hanem ugyanúgy legyőzi a halált, mint Jézus urunk.
Hogy ez a két világ egyesül e és összeér e egyszer a Földi és túlvilág-a mennyország-, az a jövő kérdése. Mi keresztények ezt a második csodát a végit élettel várjuk, ami egyenlőre, Földi pályafutásunk végén jön el, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell törekedni, a Földön a paradicsomi állapotokra. Akibe ott a szeret, a Fény, azaz maga a teremtő Jóisten, annak már a Földön is lehet mennyország, a jelen életében is. És ha mindez társadalmi mérteket ölt akkor jön a Földi paradicsom. Ehhez azonban szükség lesz egy újabb Isteni beavatkozásra, a végitéletre.
Ahogy egy magyar táltosúton járó ember, Sólyomfi Nagy Zoltán  verse, éneke szól "hogyha oda születnék, hol a Nap a Földdel össze ér." A megváltás csodájának el és befogadásával, oda kerülhetünk. Reméljük ezt az ősi magyar úton járok, a zsidók és az ateisták is megértik egyszer.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG