arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Közlemények/Cikkek
Közlemények/Cikkek : Budaházy legújabb levele még mindíg az előzetesből!

Budaházy legújabb levele még mindíg az előzetesből!

  2011.03.19. 05:07

Március 15.-én szinte minden megemlékezésen elhangzott, hogy a 12 pont egyik követelése és március idusának legnagyobb vívmánya a politikai foglyok szabadon bocsátása volt. Hogy Budaházy György, menyire politikai fogoly, azt mindenki döntse el maga. Annyi biztos, hogy az egyik vádlott terhelő vallomását visszavonta a hazafi és vádlottárasi iránt, ennek ellenére még mindig börtönbe van. Legalább a házi őrizet megilletné őt is, hiszen "senki senkii tekinthető bűnösnek a bíróság jogerős ítéletéig". A legújabb levelét olvashatják, a már megszokott hírkommentekkel.


Ügyünk XI. rendű vádlottja visszavonta a bíróság előtt is, ránk tett terhelő vallomásait: Most örülnöm kéne - és persze örülök is -, hogy lekerült rólam egy halom alaptalan vádaskodás súlya. De lekerült? Ugyanúgy visszavittek a börtönbe, ugyanúgy be vagyok zárva egész nap.

Ráadásul a Hír TV ebből is az ellenkezőjét akarja kihozni, és ilyeneket állított, hogy XI. rendűt megfenyegették a tárgyalás szünetében, és azért vonta vissza, miközben addig ők maguk is többször megjegyezték, hogy tavaly októberben megtette már, most csak megerősítette szóban is. Ráadásul írásbeli nyilatkozatából egyértelmű, hogy nem a visszavonás történt félelemből, hanem a vallomás tétel. Valahol mégis csak abszurd, hogy pont a Hír TV-vel kell a sajtóból a legtöbbet hadakozni. Miért érzik magukat ennyire érdekeltnek az ellenünk való kampányolásban? Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez így lesz. Nem gondolják a Hír TV-sek, hogy a régi jól bevált bolsevik összeugrasztási ármánykodás van a „mi vertük meg Csintalant”, „Budaházy Fidesz-irodákat is meg akart támadni”, meg hasonló agyrémek mögött? Hogy ha már ők meg is buktak, olyan aknákat hagytak maguk után, hogy a radikális meg a kevésbé radikális nemzetiek marják csak egymást. Haza engedték az előzetesből azt a tábornokot is, akivel együtt voltam Vácon, és akire a médiából szintén közismertté vált O. dandártábornok tett – azóta sem visszavont – terhelő vallomást. Szabadlábon védekezik Hagyó, az iszaposok, a diszkósok, az MSZP-s ingatlan panamázók, a sukoróiak, sőt, a saját vádlott társaim is. Én és Szász miért nem mehetünk haza?

Eljutott hozzám a Fidesz alkotmánnyal kapcsolatos kérdőíve: Először is helyes, hogy alaptörvényt csinálnak és nem alkotmányt, hisz alkotmány csak a történelmi lehet. Persze amíg nem abból indul ki, hanem abból, hogy EU tagok vagyunk, addig ez is csak egy újabb ideiglenes dolognak számít. Az is helyes irány, hogy a Magyar Köztársaság helyett Magyarország leszünk, így már az államforma sincs az ország nevében megkötve. Kiolvasható a kérdőívből némi elmozdulási szándék a személyhez kötött jogokon túl a közösségi, nemzeti szintű jogok és érdekek felé, ami szintén helyes. Az életfogytiglannal vagy a kommunizmus és nácizmus bűneivel kapcsolatos kérdéseket nem érzem alaptörvénybe valóknak. Ezeket külön törvényekkel kell szabályozni. A gyerekek után járó szavazati jogot pedig önmagában nem tartom elegendőnek, hanem csakis egy átfogó súlyozott szavazati rendszert. Ez ügyben ajánlom mindenki figyelmébe 2010. március 10-i közjogi írásomat. Egyébként meg minden szimbolikus gesztusa ellenére is mindaddig csak párt-alkotmányozás marad az ilyen alaptörvénykezés, ameddig a pártok totalitárius hatalmán nem változtat, és az országgyűlést nem adja vissza az országnak, mint ahogy azt már szintén többször leírtam az elmúlt években.

Az MSZP kitüntette Heller Ágnest: Miért is? Valójában a kommunizmus bűneinek tagadásáért, ha jobban belegondolunk. Pontosabban a kommunisták legújabb bűneinek a tagadásáért. Ez van kedves Fidesz, ha „békés, konszenzusos átmenetet”, meg „fülkeforradalmat” csinálunk a valódi gyökeres, megtisztító rendszerváltás helyett. Valójában nem lehet egyszerre kétféle, egymással szembeszálló értékrend legitim, mert ez megbontja az emberek tudatát. És ne mondjátok, hogy ez a demokrácia, mert ez nem a demokrácia, hanem ugyanaz az árulás, amely ’90-ben is történt, és amelynek következtében a lendvayk itt maradtak a nyakunkon tovább rombolni, meg kitüntetgetni a hellereket. Jó lenne már, ha végre nem évtizedes késéssel jönnétek rá a dolgokra, hanem amikor ott a történelmi pillanat. Mint a jelenleg MTV-s Obersovszky, aki most a líbiai felkelésért lelkendezik, de 2006-ban az akkori Echo TV-ben az itthoni felkelőket rendbontózta. Az ilyen ostoba árulások miatt van az, hogy a semmisségi törvény kapcsán is most azok ágaskodhatnak, akik miatt valójában meg kellett hozni. Apropó, Kadhafi terroristáknak nevezte az ellen küzdőket. Nem ismerős?

Elemzők azt nyilatkozták, hogy az olaj árát nem annyira a líbiai polgárháború, inkább a tőzsdei spekuláció nyomja föl: Valahogy mindig ide lyukadunk ki. Nem kéne ennek a tőzsdének a világban mindenható szerepét végre felszámolni? Vagy legalább visszaszorítani?

Soha nem látott méretű földrengés pusztított Japánban: Részvétem a japánoknak. Döbbenetes látvány. Semmik vagyunk az isteni törvények szerint működő geológiai erők mellett. (Az én meglátásom szerint, az Isten általi alkotás, a világmindenség működését meghatározó törvényszerűségekben érhető tetten.) Bár az elszánt japánok azt mondták, hogy ennek ellenére a náluk tervezett műkorcsolya világbajnokságot megrendezik, de az atomerőműveikben keletkezett károk miatti sugárzás veszélye ezt lehet, hogy mégis ellehetetleníti. Jól megmutatkozik most, hogy egy természeti csapás az ember által létrehozott műszaki környezetben milyen újabb katasztrófákat jelentő láncreakciókat indíthat el. Ez most persze az atomenergia ellenes mozgalmaknak érthetően új lendületet adott világszerte. Miközben az emberiség energia éhsége folyamatosan nő, addig szinte minden, amivel ezt kielégítjük, veszélyes és káros. Hogy ez a feloldhatatlan ellentmondás hova fog vezetni a nem is olyan távoli jövőben, azt nehéz megjósolni. Minden esetre, figyelemre méltó, hogy nem rég volt a teljes európai légiközlekedést megbénító izlandi vulkánkitörés, most meg ez a földrengés. Föld Anya pont az őt legjobban pusztító „fejlett” ipari társadalmaknak jelezget, úgy látszik.

Március 15.: Vicces így politikai fogolyként hallgatni, hogy ’48 kapcsán a „politikai státusz foglyok szabadon bocsátásáról”, meg Táncsics kiszabadításáról beszélnek a TV-ben. A múlt szabadságharcosait éltetik, de a jelen szabadságharcosait börtönben tartják. Sajnálom, ha ünneprontó vagyok, de komolytalanná vált ez az egész képmutató ünneplés számomra.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-