arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
kultura/hagyományok
kultura/hagyományok : Tisztelettel a 48as forradalmi ifijúságra emlékezve!

Tisztelettel a 48as forradalmi ifijúságra emlékezve!

  2011.03.13. 07:41

1848 márciusának tavaszán egy nemzet fiataljainak legjava, úgy döntött, hogy közel száz évvel az utolsó próbálkozása után újra megpróbálja kivívni a függetlenségét. Ekkor már jó pár évszázada, gyakorlatilag Hunyadi Mátyás uralkodása óta nem volt független a Magyarország. Mohácsnál 3 felé szakadtunk, és azóta mindig idegenek ültek a nyakunkon. A törökök után jöttek a náluknál is rosszabb Habsburgok, akik felrobbantották várainkat, meghasították történelmünk, és sanyargatták népünk. 1848 tavaszán egy nemzet igazságvágya és élni akarása  tört utat magának. Egy nemzet gondolt egy nagyot, és megpróbált kitörni a szolgasorsból, ugyanúgy ahogy korábban a Rákóczi szabadságharcban vagy később 1956ban. Ahogy a költő írta "rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok".


 Akkor ők tudták, hogy nem számíthatnak senkrie, csak magukra, és megtették, amit megkövetelt a haza és a becsületük. Nem siránkoztak, nem másokat okoltak a balsorsért, hanem a tettek mezejére léptek. Ezernyolcszáznegyvennyolc jelentősége és nagysága ebben rejlik.

Ma már tudjuk, hogy a nagy francia forradalom  hármas jelszava a szabadság egyenlőség testvériség, ami a negyvennyolcas forradalmi ifjúságot is vezette, egy átverés, és ugyanúgy a háttérhatalom áskálódásnak műve volt, mint a kommunizmus, nemzetszocializmus, vagy a liberális demokrácia. 150 év tapasztalatával tudjuk.
 Ezernyolcszáznegyvennyolcban még nem tudhatták.Akkor ők csak azt akarták amit mi. Szabadságot
 Akkor ők felnőve elődeikhez saját szabad hazát akartak. Ha a történéseket nézzük, láthatjuk, hogy nem sokon múlott a siker. A Habsburgok nem bírtak volna velünk.A cári Oroszország kellett a leverésünkhöz.
 Emlékezzünk hát nagyságukhoz méltón tisztelettel, mert ezek a hősök, már a Csillagútról Csaba királyfi égi seregéből tekintenek le ránk.

Várják hogy a mai kor emberi fel tudnak e nőni az ő és az elődeik nagyságához.  Ma tisztán emberien, nemes értelme magyarul kell élni , hogy méltók legyünk hozzájuk. Emlékezzünk rájuk méltón tisztelettel.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG