arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Közlemények/Cikkek
Közlemények/Cikkek : A TAHSZ nem szervezet és nem is lesz az soha!

A TAHSZ nem szervezet és nem is lesz az soha!

  2011.03.04. 22:11

Kedves Szövetségesek!

A rendezvény előtt néhány alapvető dolgot feltétlen szeretnék megírni válaszul a sok levélre, ami érkezett.

1.) A TAHSZ célja a magyar történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása. A TAHSZ nem hiszi, hogy ez egyszerűen csak kormányzati, hatalmi kinyilatkoztatási feladat. A TAHSZ tudja, hogy ez társadalmi feladat, s leginkább a társadalmon múlik, hogy megvalósul-e. A TAHSZ ezért jött létre.

A TAHSZ nem szűnik meg létezni tovább azzal, hogy a Parlamentben meghoznak egy törvényt, mert célja alapján nem addig tart, amíg a parlamentben „alkotmányozni” kívánnak, de azonnal megszűnik vagy átminősül, ha eléri célját és a történelmi alkotmány jogfolytonossága helyreáll.

2.) A TAHSZ nem szervezet, sőt, sohasem lesz az. A TAHSZ valós szövetség, nem csupán névleg az! Bármennyire is hihetetlen, avagy csak furcsa!


Alapja

-        a világos és egyértelmű egyetértés (jelenleg a Felhívás 3 pontja)

-        a következetesség (annak szellemében az egyetértés és az egyetértők körének bővítése)

-        a cselekvőképesség (nyílt és folyamatos feladatvállalás a történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása érdekében)

A CÉL és az ALAP adott. Aki a TAHSZ keretében működő szövetségekhez csatlakozik, az nem egy szervezethez, hanem a cél érdekében létrejött helyi és országos szövetségekhez csatlakozik, amelyek összehangoltan, együttműködve, de a TEREPEN (nem egy központban) szeretnének közösségekben gondolkodva dolgozni.

3.) A TAHSZ – tehát – elvi szövetség, de működésében helyi, területi szövetségek elvszerű, következetes és együttműködő rendszere!

A helyi TAHSZ közösségek állhatnak magánszemélyekből, baráti társaságokból, szervezetekből (nem feltétel, hogy bejegyzettek legyenek). Lényeg, hogy akár nevet is adva maguknak (pl. Ugrin Andrásék a "Pilis Kapuja TAHSZ csapata" nevet adták maguknak, amelyben 10 település hasonlóan gondolkodói álltak össze), az alapelveket és az egyetértési pontokat változatlanul továbbadva dolgozzanak. Minden eddigi csupán minta arra, hogy hogyan szerveződjenek egymás mellé rendelten helyben, akár mint az egyes működő szervezetek helyi/települési csoportjai is, megtartva saját arculatukat, természetesen folytatva tovább saját eddigi tevékenységeiket is!

4.) A március 5.-i Első Országos TAHSZ Értekezlet céljaink szerint az első lesz csupán. Hozzászólásokra a meghívóban jelölt időpontokban adódik mód (a hozzászólásoknál elsőbbséget élveznek azok, akik a csatlakozó közösségek képviselői), most szigorúan az alkotmányozással összefüggő tartalommal! A további értekezleteken foglalkozunk egyéb kapcsolódó feladatokkal, azok kibontásával és megvalósítási módjaival témakörönként.

Az 5.-i értekezlet fő célja (a Parlament alkotmányozási ciklusa miatt) most az, hogy minél előbb (kevés az idő ápr. 18-ig) sok-sok helyen önállóan megalakuljanak a helyi TAHSZ körök (baráti közösségek, szövetséges szervezetek) megalakulása, elindítása, akik a Felhívásunk 3 pontja szellemiségében minél szélesebb körben hangot adnak azon társadalmi véleménynek, hogy nem kell nekünk "új alkotmány". Főként nem idegen és gyökértelen. Nem kérünk olyan alkotmányt, amely továbbra is elsősorban a globalista embertelen pénzvilágot szolgálja! A Magyar Alkotmányt akarjuk, magyar módra, a magyar társadalommal közös akarattal!

 ------------------------------------------------------------------
Szeretettel várjuk 5-én szombaton már 9 órától (regisztráció)!
Tisztelettel: Fetzer János

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-