arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Közlemények/Cikkek
Közlemények/Cikkek : Az ezúttal antifasiszta köntösbe öltöztetett liberálisok arcátlanul, tények figyelembe vétele nélkül hazudoznak tovább!

Az ezúttal antifasiszta köntösbe öltöztetett liberálisok arcátlanul, tények figyelembe vétele nélkül hazudoznak tovább!

Füsti  2010.11.22. 11:17

November 21.én vasárnap volt egy demonstráció a Károlyi szobor védelme mellett. Nem voltam kint, mivel felesleges tiltakozásra nem fecsérlem az időm. De láttam videókat a felszólalásokról, és elképesztő, hogy a gyűlöletkeltő "az oszd meg és uralkodj jegyében" mindenkit mindenkivel összeuszítani akaró -antifasiszta köntösbe öltöztetett- liberálisok, mit össze nem hazudoztak, a Horthyra való emlékezésről.

Azt állították, hogy a jelenlévők Károlyit lezsidózták, figyelmen kívül hagyva, hagy nem volt zsidó. Pedig erről szó se volt.

Valamit azt is állították, hogy a jelenlévők előtt a Fidesz nyitotta egy az utat, miközben a Fidesz kormány ellen is tiltakoztunk.


 

Vegyük tehát sorjába a vádakat és a cáfolatot!.

November 16.-án arra a Hortyra emlékeztünk, elsősorban akinek uralkodása végén ugyan gettóba zárták a zsidókat, de ott bántódásuk nem sok esett, miközben a minket antiszemitázó országokban vígan deportálták a zsidókat. Horthy nem is lett háborús bűnös, sőt zsidók tartották el. Többet tettünk a zsidókért, mint saját egyes gazdag testvéreik,akik vígan kölcsönöztek Hitlernek, miközben mi védtük őket.

Ez már némi ellentmondás.


 

A msáik vádra válasz a beszédek maguk. Egy szó se esett, se zsidókról, se másról. Károlyit azért bírálták, mert a vészterhes időkben lefegyverezte az országot, így védtelenek maradtunk.

A 3 dolog. A jobbik lenyilasozása. Nem tisztem megvédeni a Jobbikot,és nem is igazán kedvelem őket, de egy dolog tény. A Jobbik pályafutását azzal kezdte, hogy amikor megkérdezték Vonától, hogy mi a különbség a Jobbik és a Miép között, akkor azt felelte, hogy a Jobbik nem antiszemita.

Ezzel az egy mondatával, Vona és aJobbik el is vágta magát és kötődését végleg a valódi szélsőjobbtól a hungaristáktól és a nyilasoktól. Ha megnézi valaki a Hungarista és nyilas szervezetek honlapjait, akkor rájöhet arra, hogy ők ugyanúgy támadják Jobbikot, mit a liberálisok. Ennek ellenére lenyilasozták a Jobbikot a felszólalók

.

A 3. vád az volt, hogy a Fidesz nyitotta meg az utat, a Jobbik előtt. Az tény, hogy Kövér kijelentette, hogy nem akarja egy év múlva károlyi szobrát látni, és az is, hogy Vona a Fidesz polgári köreiből indult. De azóta nagyot fordult a világ, és Vona belátva tévedését,a Jobbik, a megemlékezés mellett a Fidesz kormány intézkedési ellen is tiltakozott.

4 évig azt hallgattuk, hogy az Mszp pénzel bátorít minket, most meg jön az, hogy a Fidesz. Kicsit vicces, de egyben mutatja is, hogy a Jobb és bal, vagy ezúttal antifasiszta köntös ellenére, mennyire egy rugóra jár a Fidesz és az Mszp (Szdsz) vezetőinek az agytekervénye. Elképzelni se tudják, hogy valaki önzetlenül bátorítás, és anyagi hason reménye nélkül áll ki az igazságért.


 

A liberálisok tehát továbbra is hazudoznak össze vissza, de olyan szinten, hogy ezzel már saját szimpatizánsaik egy nagy része előtt is hiteltelenné tették magukat.


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!