Közlemények/Cikkek : Családellenesaz egykulcsos adó, amivel az átlagbérűek is rosszul járnak! |
Családellenesaz egykulcsos adó, amivel az átlagbérűek is rosszul járnak!
Fusti 2010.10.05. 09:29
A Jobbik egyik utolsó tagja, aki nem benyal a Fidesznek, hanem bírálni is meri őket . Z Kárpát Dániel szerint nemzet és család ellenes az egykulcsos adó.
"Az egykulcsos jövedelemadózás bevezetése kizárólag a bruttó 220 ezer forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkezőknek kedvez, tehát az adózók alig 5 százalékának.
Ezen felül népesedési szempontból különösen sajnálatos, hogy a 16 százalékos egyetlen kulcs bevezetése lényegében kizárja a gyermekvállalás hatékony támogatását és ösztönzését. "
Természetesen a károgok széles sora, még a radikálisok közül is, egyből elkezdi mondani, hogy hazudik, meg, hogyvárjunk még. Mire várjunk? Amíg már kilencmillióan sem leszünk? Nincs mire várni, a nemeteellenes tervek ellenfel kell szólalni. Olvassunk inkább hogy érvel a képviselő úr.
E mellett ugyanis nem nyújtható olyan mértékű adókedvezmény, amely a munkavállaló fiatalokat segíthetné a gyermekvállalás elhatározásában, a gyermekek után nyújtandó adókedvezményt pedig az alacsonyabb jövedelmű rétegek nem tudják teljes mértékben kihasználni. A magasabb jövedelműek számára pedig a gyermek után járó adókedvezmény összege nem lesz olyan jelentős, hogy valódi ösztönzést jelentsen az utód vállalására" - írja Z. Kárpát Dániel Jobbikos országgyűlési képviselő, aki az által alapított Újsággal (Kárpátia), magyarság műhelyt alapított, és évek óta keményen áll ki a magyarság mellett, programokat adva nem csak siránkozva kritizálva.
A politikus azt is elárulja mit kéne tenni. Azt amiről a Kárpátiában is írnak évek óta.
"A politikus szerint célszerűbb lenne csökkenteni az anyák alkalmazásának terheit és kedvezményekkel ösztönözni a munkáltatókat is. A Jobbik a többkulcsos, arányos és igazságos adózás, illetve az ezt kiegészítő, a gyermekvállalást ösztönző adókedvezmények bevezetésének híve. Csak ez esetben beszélhetnénk hatékony családi jövedelemadózási rendszerről, mely megalapozhatná a Jobbik népesedési programjának további lépcsőfokait, így a dolgozó gyermekek után járó nyugdíj-korkedvezményt és az anyák számára kidolgozott, családbarát munkahelyek széles körű kialakítását."
|