Turáni alapapítván és msz. szervezőinek Figyelmezetés.
Füsti 2010.08.23. 09:40
Megjegyzés Benis Miklós békülést elősegíteni szándékozó cikkéhez!
2008ban és 2009ben nehéz volt összehozni, a magyar civil, nemezti érzelmű, a radikális és a hagyományörző embereket, de sikerült. És jó volt együtt. Az emberek megértették az idők szavát, megtapasztalták, hogy jó együtt, és elegük van a marakodásból.
Ugyanazok a látogatók, ugyanazok az árusok és ugyanazok a hagyományörzők vettek részt a Kurultájon és a Magyarok Országos Gyűlésén. Mindkét rendezvény szervezői közül sikerült beszélnem párral, és nem értették a marakodást, és az egymásra mutogatást, és nem is érdeklete őket. Mind a Turáni alapítvány, mind a Magyarok Szövetsége, ha hosszú távon meghatározó nemzeti civil szervezet akar maradni, akkor el kell indulni egymás felé és együttműködni, különben az emberek elpátorlnak töllük, mert elegük van a marakodásból.
kapcsolodó link: MOGY-on túl, Kurultajon túl a megbékélés és az összefogás felé! tovabb>
A magyar emberek már nem marakodni akarnak, hanem együttműködni, és szeretben együtt járni a magyar hagyományok felélesztésének az útján. Ha ezt Vukics Ferenc és Biró András nem érti meg, akkor mennek ők is a sűlyesztőbe, a levesbe, mert az emberek és a tagság nem ezt várja töllük.
Kár lenne értük, mert értékes emberek, és mindkettőjüknek meg lehetne a helye a nemezti feltámadásban, de ha nem értik meg az idők szavát, a teremtő JóIsten üzenetét és továbbra is marad a haragszom rád, mentalításuk, akkor sújtalanná vállnak és az emberek keresni fognak új vezetőket, akik képesek végre együttműködni.
Mert a hagyományörzők, a nemzeti civilek és a radikálisok, már mást várnak, nem a szemétdombon való kapírgálást, és a saját gesztenyéjük sütögetését.
|