arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
hírek
hírek : Az ügyészég végre kimonda: törvénytelen a szabadság téri szovjet emlékműn a sarló kalapácsos címer!

Az ügyészég végre kimonda: törvénytelen a szabadság téri szovjet emlékműn a sarló kalapácsos címer!

  2010.02.11. 08:48

20 év vitáira tett pontot az ügyészég azzal, hogy a határozatában kimondta:A Szabadság térem taláható szovjet emlékű tetején lévő  címerben található sarló kalapács, mint önkényuralmi jelkép ott tartása mulasztásos jogsértés. Az emlékművön persze továbbra is ott éktelenkedik az önkényuralmi jelkép, jelezvén, hogy ez a nagyszerű jogállam és demokrácia, mennyire nem tartja be a saját törvényeit sem. Ezt kell félteni kedves demokrata érzelmű emberek?

Kedden(9án) reggel ugyanis a Jobbik 2 tagja Novák Előd alelnök és Hunyadi Attila önkormányzati képviselő, megpróbált az ügyészségi határozatnak eleget tenni, de a rendőrség ebben megakadályozta.

Ezt a  többszörösen és folytatólagosan jogsértő államot(állítólag jogállam) védik és féltik tehát az un. (de valójában áll) Demokraták, (pl. Ferge Zsusza,),attól a Jobbiktól, amely érvényt akart szerezni a törvénynek. Az abszurditások országa.

Lássuk sorjában az eseményeket, úgy ahogy a hunhir.hu weboldal tudósítója látta.


A budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség határozata megállapította, hogy a szovjet obeliszken lévő önkényuralmi jelképek megtartása mulasztásos jogsértés, hiszen egyrészt az egykori szovjet címer, amely heraldikai elemként tartalmazza a sarló-kalapácsot, már megszűnt, így a kérdéses jelképet törvényi szabályozás nem védi.

Az ügyészségi határozat birtokában kívántak tenni a jogkövető Jobbikosok köztük Novák Előd alelnök és Hunyadi Attila önkormányzati képviselő, a nyilvánvaló törvénysértés ellen és kedd délelőtt figyelemfelkeltő akcióban le kívánták takarni a jelképeket.

Ennek a

Azonban  hiába mutatták azt az ügyészségi határozatot, amely megállapítja, hogy az emlékművön elhelyezett önkényuralmi jelképek további megtartása a mulasztásos jogsértés kategóriájába esik, a rendőrség megakadályozta a kordon mögé jutást, és megtiltotta annak a tűzoltóautónak a helyszínre érkezését is, amellynek a segítségével eltakarták volna az önkényuralmi jelkép sarló-kalapácsos szimbólumot.

 A rendőrség a reggeli órákban tájékoztatta a mulasztásos jogsértést megszüntetni kívánó jobbikosokat, hogy amennyiben a Szabadság téri szovjet emlékművet övező kordon mögé hatolnak, a rendőrség előállítja az aktivistákat.

A Jobbik jelenlévő képviselői éppen ezért nem vállalták az előállítást csak azért, hogy majd később a bíróság kimondja igazukat, így engedve a rendőri fellépésnek, a kordonok előtt hívták fel a nagyszámú hazai és külföldi médiumok képviselői figyelmét a tarthatatlan helyzetre.

Novák Előd és Hunyadi Attila ezek után a helyszínen lévő rendőröket kérte a törvénytelenség megszüntetésére, azonban parancsnokuk csak annyit tudott válaszolni, hogy ők sem mehetnek be a tiltott területnek minősülő kordonok mögötti részre, és a jobbikosokat sem engedhetik be, hiszen ezt kapták parancsba.
A magyarországi antifasiszták, ellenállók, partizánok, Budapest elfoglalásának évfordulóján koszorúzni szoktak az emlékműnél.. Kíváncsian várjuk, hogy az ő esetükben megnyílhat-e a kordon, illetve beléphetnek-e a "tiltott területre" a  és a szobornál lehetnek-e a közpénzen fenntartott magyar rendőrség emberei.

A Jobbik ezen akciójával ismételten egy olyan kettős mércés társadalmi abszurditásra hívta fel a figyelmet, amely amellett, hogy tragikomikus és nevetségesen vérlázító, teljes mértékben szembemegy a joggal, a társadalom többségének elvárásával, a hatályos rendelkezésekkel, és még a rendőrség belső szabályozásával is. A rendőrnek ugyanis törvénysértés esetén intézkednie kell, ezt nem írhatja felül semmiféle telefonon, vagy más úton adott parancs.

Semmi sem indokolja a Szabadság téri emlékmű ottlétét, hiszen megállapították, hogy alatta, illetve a környezetében nem temettek el szovjet katonákat, így kegyeleti akadálya sincs az obeliszk eltávolításának, sőt kifejezetten jogsértés az ottléte.

A többszörösen és folytatólagosan jogsértő államot védik és féltik az un. (valójában áll) Demokraták, (pl. Ferge Zsusza,),attól a Jobbiktól, amely érvényt akart szerezni a törvénynek. Az abszurditások országa.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros