Orbán évértékelés és reagálások!
Füsti 2010.02.06. 10:34
Üres lózungok, konkrétumok nélküli ígéretek, és önellentmondás jellemezte a Fidesz elnökének évértékelését.
Vona a programot hiányolja. Retkes a nem létező demokráciát féletné Orbántól.
Kokrétumokat hiányolta Meterházy.Kommentárokkal!
Lássuk tehát a beszéd összefoglalóját és a reagálsokat!
Nézzük miről volt szó:Erős állam, erős kormányzás
Az ígér erős államot, erős kormányzást, közbiztonságot, aki ellenzékben is gyengécskén szerepelt. Az menti meg az országot, konfliktusok sorozatát felvállalva aki gyáva nekimenni a kormánynak keményen?
Magyar kis és középvállakozások támogatása: előtte egy- két nappal, meg Németországba járt, hogy ottani befektetőket csábítson Magyarországra.
Beszélt még elszámoltatásról, amivel kapcsolatba pártja egyik vezető politikusa, pár hete azt mondta, hogy vigyázni kell vele két élő fegyver.
És beszélt persze politikai ellenfeleiről mint szélsőségekről. Az egyik szélsőség a Kormány, aki törvények felülinek képzeli magát, a másik pedig a jobbik aki törvényen kívülinek. Ezzel csak az a baj, hogy az egyik szélsőség, nyolc éve kormányoz, és lopja az országot szét, a másik viszont még a parlament közelébe se volt eddig.
De volt a beszédnek pozitívuma is.
A politikus hangsúlyozta: nem jobb- vagy baloldali, nem konzervatív vagy szocialista kormányzásban, hanem nemzeti érdek által vezérelt kormányzásban gondolkodik. Ha ez nem e szocialista és liberális bűnösök, felelősök felmentését jelenti akkor egyet is tudnánk érteni vele, de félő, hogy ez a gondolat, csak maszatolás, és a multi érdek marad az elsődleges.
Vona a programot hiányolja:
Konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja? Illetve van-e egyáltalán?Teszo fel a kérdést az évértékelő kapcsán, Vona Gábor a jobbik elnöke, miniszterelnök jelőltje.
Jellemző, hogy a közönség tapsa csupán akkor hangzott, ha Orbán Viktor a jobbik programjából emelt át részeket. Igaza van abban, hogy erős, bátor s tisztességes kormányra van szüksége Magyarországnak, de erre ahogy az MSZP, úgy a Fidesz sem képes. Nem csupán az elmúlt 8 év ámokfutását kell befejezni, hanem az elmúlt 20 év zsákutcájából is ki kell vezetni az országot.
Továbbra is várjuk a választ, hogy Orbán Viktor miért tartja szélsőségesnek és erőszakosnak a Jobbikot? Talán azért, mert mi nem csupán a szegfűs, hanem a narancsos gazembereket is el akarjuk számoltatni? Talán azért, mert mi - vele ellentétben - ki merjük mondani a teljes igazságot a multinacionális tőkéről, az EU-ról, az IMF-ről, az izraeli térhódításról vagy a cigánybűnözésről? A Fidesz által kínált változás nem valódi változás. Program és szükséges bátorság híján a párt elnöke csupán plasztikai sebésze lehet Magyarországnak, de betegségének gyógyítója nem. Nem tüneti kezelésekre van ma szükség, hanem radikális változásra. Ezt pedig a Jobbik hajthatja végre. Reagál Vona Gábor Orbán értékelésére! Szép szavak ezek, de hasonlóak halottunk már eyg bizonyos Csurka Istvántól is , 98ban a válsztások előtt. annak avége pofáraesés lett. reméljük a Jobbik ügyesebben csinálja.
Retkes a nem létező demokráciát féletné Orbántól.
Az Orbán- beszédben elhangzott utalások alapján egyre reálisabbnak tűnik, hogy veszély fenyegeti a független intézményrendszert, a parlamentáris demokrácia vívmányait - jelentette ki a nem létező, teszthalott állapotban levedző SZDSZ elnöke.
A Fidesz elnöke beszédében kerülte a konkrétumokat, nemcsak pártja programjáról, de a leendő kormányprogramról sem beszélt”. mondta „Orbán Viktor a direkt fenyegetéseket is kerülte felszólalásában, de véleménye szerint az elszámoltatásról szóló rész és "az egész rendpárti program" alapján alapvető cél, hogy a köztársaság vívmányainak megőrzéséért a Fidesz és a Jobbik ne szerezze meg közösen a parlamenti mandátumok kétharmadát.”
Nézzük miről is retekel?
Az ártatlan emberek összeverése, a szemkilövetések, majd ezek kitüntetése, a bizonyítékok, és egyértelmű vád nélküli előzetes, az államháztartási adatok ellhalgatása a választások előtt, talán demokrácia? Talán ezt félti?
Itt sose volt valódi demokrácia, de2006óta ,már a látszatra se adnak.
Másodszor: a Jobbik nem Fidesz, a Fidesz elnöke szélsőségesnek nevezte a Jobbikot, a Jobbik meg remélhetőleg nem követi el azt a hibát mint Csurka, hogy akárcsak kívülről is támogat egy Fidesz kormányt.
Kokrétumokat hiányolta Meterházy.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezető pénteken Budapesten sajtótájékoztatón közölte: az évértékelő olyan volt, mintha Orbán Viktor is attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról.
Mesterházy Attila véleménye szerint a Fidesz elnöke ma sem "töltötte ki azt a biankó csekket", amire felhatalmazást kér a választóktól, így valójában azt kéri, hogy bekötött szemmel kövessék az emberek az ismeretlenbe. Emlékeztetett arra, hogy volt már egy olyan politikus a történelemben, aki azt mondta: programom egyszerű, kormányozni szeretném az országot.
Persze, ha hazudna egy nagyot, és utána homlokegyenest mást csinálta, mint ők tették az jó volna nekik, mert mutogathattak volna, hogy ő se jobb.
|