Nemrégiben alakították meg Sopronban a helyi pénzként bevezetni tervezett "kékfrank" Hami Európai Szövetkezet néven. A szövetkezet tagja lesz egyebek között a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, egyik partnere pedig a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara.

Ausztriában három hasonló fizetőeszköz is működik, közülük a Bécsújhely környéki Bucklige Welt nevű tájegység 22 falvában használatos tallér. A szervezők abban bíznak, hogy a kezdetben csak virtuálisan, cégek egymás közti elszámolási egységeként, később a fogyasztók számára, kézzelfoghatóan is megjelenő kékfrank elterjedéséből Sopron és környéke vállalkozásai profitálnak majd. A vendéglátásban érdekelt Perkovátz Tamás, két éve megteremtett egy étkezésiutalvány-rendszert. Ez a kékfrank bevezetésekor, az utalvány ezres nagyságrendű bázisára is támaszkodna majd. A világszerte számos országban működő helyi pénzek arra késztetik a lakosokat, hogy a helyben gyártott termékeket, szolgáltatásokat vásárolják - az általában szándékosan programozott értékvesztés révén pedig felhalmozás helyett, költésre ösztönöznek. Emellett nem elhanyagolható a közösségépítő funkciójuk sem, ám a soproni kékfrank modelljébe  egyenlőre nem építették be az utalványok minél gyorsabb pörgését serkenteni hivatott, néhány százalékos értékvesztést.

Egy-egy helyi pénz bevezetése, adott esetben a válságból kivezető út is lehet bizonyos közösségek számára. A sokat emlegetett gazdaságélénkítésnél azonban valójában többről van szó, a létfenntartási piac belső megszervezéséről, az önfenntartóvá válás lehetőségéről, mert érdemes felkészülni arra az időszakra, amikor az olajárrobbanás miatt egyszerűen összeomlik a globális kereskedelem. A rendszer célja tehát, hogy a helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel, ily módon biztosítva az adott régió negatív külső hatásokkal szembeni ellenálló képességét. Ami megvalósult, azt jobbára civil szervezetek vagy vállalkozók indították el. A helyi pénzek koncepciója a mainstream közgazdaságtanban marginálisnak számít, a tudomány gyakran játékpénzként tekint a pénzhelyettesítőkre. pedig több nagyvállalat előszeretettel alkalmaz egyébként hasonló eszközöket, elég csak az azonos alapelven működő, pontgyűjtő akciókra gondolni. Sőt, a kapcsolt vállalkozások egymás közötti árai, például a multinacionális vállalatok transzferárai is, felfoghatók belső elszámolással megvalósított pénzhelyettesítésként, még akkor is, ha kötelelező a szokásos piaci ár alkalmazása.

Nem mellékes a soproni kezdeményezés jogi vetülete. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerint bankjegyet csak a Magyar Nemzeti Bank bocsáthat ki Magyarországon - a törvény ugyanakkor nem határozza meg a bankjegy fogalmát. Egy korábbi, a kékfrankhoz hasonló próbálkozás éppen az MNB ellenállása miatt állt le, még az előkészítés szakaszában.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem szombathelyi kampuszán tanító, a soproni projektben részt nem vevő Győrffy Ágnes elmondta, 2004-ben  ötletgazdaként előzetes véleményezést kért a jegybanktól, és a jogi osztályról - szóban - azt a választ kapta, hogy a kibocsátás a fenti törvényi rendelkezés miatt illegális lenne. (a 2004/XXX elektronikus pénzekről szóló törvény feloldotta a jogi problémákat. T.J.)

(Érdekes, hogy ekkor Járai Zsigmond volt az MNB elnöke, és a kékfrank-program egyik stratégiai partnere a Járai résztulajdonában álló CIG Európai Biztosító Zrt.) Az MNB szerint a kékfrank nem pénz. Inkább a különféle - például étkezési - utalványok közé sorolható, hiszen ellenértékét előre beszedi a kibocsátó. A jelenleg hatályos hazai szabályozás értelmében a kékfrank készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősül, mivel nem kizárólag a kibocsátó - jelen esetben a Hami Európai Szövetkezet - által előállított termékek, szolgáltatások megvásárlására lehet használni, hanem várhatóan sokkal szélesebb körben lesz felhasználható.

Készpénz-helyettesítő eszközként a kékfrank kibocsátása a PSZÁF engedélyéhez kötött, és csak hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás bocsáthatja ki.  a PSZÁF azt a közleményt adta ki a kékfrankkal kapcsolatban hogy jelenleg vizsgálatot folytat, így további információt nem tud adni. Egyúttal jelezte, számít arra, hogy lesznek még Magyarországon hasonló, pénzhelyettesítők bevezetését célzó kezdeményezések. Annál is inkább számíthat erre, mivel november 1-től a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló uniós irányelv (2007/64/EK) hazai jogrendszerbe történő átültetése, Magyarországon is szabad utat ad a pénzhelyettesítőknek. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény értelmében nem kell majd engedélyt kérni a bevezetéshez a PSZÁF-tól.

A pénzhelyettesítők egyébként a kilencvenes években többször is megjelentek Magyarországon - egyebek között egy budapesti lakótelepen, továbbá Miskolcon, Szolnokon és néhány kisebb településen -, de ezek messze álltak attól, hogy helyi pénzként funkcionáljanak. A körök létszáma párszázas nagyságrendű volt, a tagok leginkább szolgáltatásokat cseréltek egymás között, voltaképpen a kalákahagyományt folytatva. A körök mára egy kivétellel elhaltak, vagy azért, mert a szervezők érdekeltsége megszűnt, vagy azért, mert a tagok úgy döntöttek: már ismerik egymást annyira, hogy pénzhelyettesítő nélkül is segítsenek egymásnak. Az egyetlen fennmaradt egylet a szolnoki, amely ma egy "jótékonysági csereboltot" üzemeltet, de vezetőjének további tervei vannak. Tóth Ferenc szolnoki önkormányzati képviselő igyekszik meggyőzni a polgármesteri hivatalt arról, hogy érdemes lenne városi szinten kiaknázni a modellben rejlő lehetőségeket. Egy önkormányzat bármikor úgy dönthet, a szociális segélyeket egy saját kibocsátású pénzhelyettesítővel fizeti, amit aztán a helyi adó fizetésére lehet felhasználni. Ha ilyen pénzhelyettesítők kibocsátására igény keletkezne, a kibocsátást az államháztartásról szóló törvényben lehetne szabályozni - állapítja meg a szakember