arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Kiút/megoldások
Kiút/megoldások : A Szent Korona alapfogalmai: A Szent Korona, mint szakrális tárgy

A Szent Korona alapfogalmai: A Szent Korona, mint szakrális tárgy

Halász József nyomán  2009.02.08. 12:18

Mint minden jelkép, a Szent Korona is annak az eszmének a tárgyi szimbóluma, amelyhez kötődik, de önmagában az eszme nélkül, semmit se ér. De Magyar Parlamentben lévő Szent Korona a Szent Korona eszméhez kötődik, így az a szakrális erő, amely abból sugárzik, a Magyar Küldetés ereje. Viszont csupán egy jelkép, az eszme szimbóluma, a hozzá kapcsolódó eszme nélkül nem sokat ér.



A kötődést - mint a „Képes Biblia” - mutatják azok az ábrázolások is, amelyek a Szent Korona tárgyon találhatóak. Nem véletlen, hogy egyes képek a történelem során „kicserélődtek”, a judeo-kereszténység hamisító tevékenysége következtében. Ennek ellenére (és ennek tudatában) kell kijelenteni:

a Szent Koronához, mint szakrális tárgyhoz jelentős érzelmi kötődés vonzza a magyar embereket, benne, rajta keresztül válik érzelmi erővé a Szent Korona eszme.

Ezt az érzelmi kötődést kell a Szent Korona eszme általános tudatosításával a magyarság érdekeit védő és képviselő tudati hatalommá erősíteni, így válik az a Magyar Küldetés erejévé.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG