Avagy, figyeljenek jobban egymásra az emberek első rész!

Én, én egy plüssmackó vagyok, egy plüsskoala.
Bocsánat, ha néha bután fogalmazok, de nekem még nehezen megy ez az emberi nyelv. A gazdám azt mondta, majd ha valami nem jó, okos szerkesztő bácsik kijavítják a hibáimat.

Mivel sajnos a gazdám Füsti keveset ér rá, velem foglalkozni, ezért van időm, 1-2 gondolatomat megírni, az emberekről.

Én nem tudom, ez hogy volt régen, mivel még nagyon fiatal vagyok, de az emberek olyan izé…, nem foglalkoznak egymással. Mikor még a plüssmackó-gyártó üzemben legyártottak, már feltűnt, hogy milyen morcosak a dolgozók. Nem nagyon beszélnek egymással. Néha bejött 1 csúnya, morcos bácsi - akit főnök úrnak neveztek - és nagyon csúnyán nézett. Ő mindenért rászólt a munkásokra, akik becsületesen dolgoztak. Amíg ott voltam, szinte megállás nélkül dolgoztak, mégse volt hozzájuk 1 jó szavuk. Én azt nem értem, hogy miért gondolja azt a főnök, hogyha ő folyton rettegésben tartja a munkásokat, akkor jobban megy a meló. Talán jó hangulatú munkahelyen nem menne jobban a munka is? Vagy ez csak 1 plüsskoala álom? Ez számomra azért is fura, mert mi a plüssmackó-boltban mindig kedvesek voltunk egymáshoz, és jobb is volt a kedvünk. Pedig nem könnyű munka a miénk sem, elhiheti a kedves olvasó. Főleg a boltban. Mindenféle emberek jöttek, fogdostak. A legtöbb morcos volt, de mi kedvesek maradtunk és ez átragadt rájuk. Nekünk is jobban ment a munka, jobban tűrtük a nehézségeket.

Mikor a boltban voltam eladósoron, akkor is olyan érdekes volt, hogy egyik másik eladó nagyon morcos volt. Nem igazán foglakozott a vevőkkel, és nem volt velük kedves meg minden. Nyűg volt az egész munka neki, látszott rajta. De volt egy eladó, egy olyan idős ősz-hajú bácsi, aki viszont nagyon kedves volt a vevőkkel. Amikor ö dolgozott, jobban vettek minket, miatta találtam én is gazdát. Tehát úgy gondolom, ez működhet.

És hát ott a példa, amikor mentünk haza a lakásba a gazdimmal, akkor az utcán utaztunk. Én nagyon féltem az újtól, bár az első percben éreztem, hogy jó kezekbe kerültem. Ezért érdeklődéssel tekintettem ki a világba, a nejlonzacskóból. Nem sokat láttam, de feltűnt, hogy az emberek ott is morcosak, csúnyán néznek. Ez, számomra azért is fura, mert mi a plüssmackó-boltban, mindig kedvesek voltunk egymáshoz, és jobb is volt a kedvünk. Pedig nem könnyű munka a miénk sem, elhiheti a kedves olvasó. De nem ismétlem még egyszer el ugyanazt, mert a Füsti mérges lesz, hogy a nevében írogatok hülyeségeket. Bocsánat, de néha nehezen jönnek a gondolatok emberiül, még kezdő vagyok. Nézzék el nekem.

Vissza az emberekhez. Van egy harmadik példám is. A gazdám Füsti, mikor én aranyosan nézek rá, visszamosolyog és jobb a kedve. Reggel például mikor felkel és fáradt, csak rám néz és elmosolyodik. Meg este, mikor fáradt és morcos, akkor is elég neki 1-2 szép pillantásom és látom rajta, hogy jobb a kedve. Lehet, hogy az én gazdám 1 fura fazon, vagy ez vajon minden emberre igaz lehet? Nem tudom. De működik. Nem csak a gazdámmal, másokkal is.
Jönnek hozzá ilyen-olyan emberek, és mikor szépen nézek rájuk, ők is visszamosolyognak. Nem tudom, hogy esetleg ez nem működne-e az emberek között is. Én azt látom, hogy igen.

Pedig, mint már említettem, nem könnyű munka a miénk sem. Fárasztó ám mindig aranyosnak lenni. Mégis jobban elviselhető a nehézség is, ha emberien (vagy számomra plüssmackósan) állunk egymáshoz, akkor a legnagyobb nehézség is elviselhetőbb. Higgyék el.

Nem tudom működne-e ez az emberekkel, idősebb plüssmackó barátaim azt mondják túl naiv vagyok, az emberek nem ilyenek, de szerintem, működne.

Hogyha az emberek normálisabban állnának egymáshoz, kedvesebbek lennének, 1 normálisabb légkört teremtenének a munkahelyen, az utcán, meg úgy általában, akkor nem lenne nekik is könnyebb?

Kérem, maradok tiszttettel Füsti Koalája, és ha a gazdám nem szid le nagyon, hogy a nevében írogatok, akkor még majd próbálkozok. Ha pedig leszid, akkor is kedves maradok hozzá, és majd megenyhül. Higgyék el, működik a dolog. Nálunk, plüssmackóknál már bejött.

2007 augusztus 10