arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Történelem
Történelem : Szent István király koronázása!

Szent István király koronázása!

  2012.08.12. 07:46

A  történészek szerint szent István királyt 1000 és 1001es év fordulóján koronázták királlyá.  1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén (mivel a középkorban) az évkezdet nemcsak január 1-jére eshetett, ezért az időpont bizonytalan). apja halálától 997től fejedelemként uralkodott Vajk név alatt. az István nevet a keresztségben vette fel.


Vajk a Későbbi István  célja az volt, hogy beléphessen a katolikus  Európa uralkodóinak sorába, aminek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apát tárgyalásokat kezdett Rómában II. Szilveszter pápával és vélhetően Ottó császárral is. A 12. század elején  íródott egy  Hartvik-legenda arról tudósít, hogy a korona végül az egyházfő csodás álmának következtében került Istvánhoz – vagyis azt a pápa küldte a fejedelem számára –, a valóságban az eseményeket nehéz rekonstruálni.
A szent királyról írt legendáknak politikai vetületük is lehetett, így viszont egyáltalán nem biztos, hogy Hartvik püspök nem torzította az eseményeket. A magyar történettudományban dúl a vita arról, hogy a korona vajon  Ottó császár, vagy II. Szilveszter jóvoltából került -e a Rómába látogató Asztrikhoz.
nem veszik észre, hogy miután abban az időben a katolikus  Európa egyházi(Pápa) és világi(Német-romai császár) feje között jó volt a kapcsolat, ezért ez a kérdés mindegy is. A lényeg, hogy az apát eredményes útjának köszönhetően 1000. december 25-én, vagy január elején  koronázási misére gyűlhettek össze az ország legfőbb méltóságai, amit vélhetően az első esztergomi érsek, Domonkos celebrált.

Az Úr e szavakkal utasítja Szilveszter pápát a koronaküldésre, a Hartvik-leganda szerint!

„Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!