arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Történelem
Történelem : A pozsonyi csata menete:

A pozsonyi csata menete:

  2012.06.30. 09:51


A csatáról biztosat keveset tudni. A laton könyvek keveset írnak róla, csak megemlítik, hogy a magyarok tönkreverték őket, ami nem Fura, hiszen vereségeiről senki se szeret hosszan írni. Ezek azonban bizonyítják a csata megtörténtét, azt, hogy nem csupán  egy magyar legenda. Miután a magyarok írása akkor még rovás volt, amik viszont elvesztek, így a magyar forrás még kevesebb.
 


A 907 júniusba indított támadásban,Német királyi vezetéssel, az akkori és későbbi európai viszonylatban is egyedülálló 100ezres nagyságrendű csapat indult a magyarok kiirtására. A 40 ezres magyar sereg 4felé osztódott. A Tízezres sereg sztyeppei lovas neve tümet (tömény) és azokat Árpád és 3 fia Tarhos Üllő, Jutas vezette.
 A magyarok első célja a seregek egyesülésének megakadályozása volt. Az inváziós flottát sikerült megsemmisítenünk, gyújtólövedékekkel, és egyéb tűzi és vízi pirotechnikai eszközökkel.
A második ütemben az ellenség déli sáncai semmisülhettek meg. A harmadik lépésben pedig egy éjjeli átkelés után hajnalban támadtak a meglepetett seregre, amely két napi kemény csata után szó szerint megsemmisült.A végső csapást  az adta meg, hogy a magyar csapatok, színleg megfutamodtak, mire a környező hegyekből az utánuk eredt Európai seregekre rázúdult a magyarok másik három elbújt tümetjei.
A csata az európai seregek vereségével zárult, a német király szó szerint menekült, de sajnos a csatában Árpád és 2 fia is meghalt.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.