arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Történelem
Történelem : 1848 március 15ke egy nap krónikája!

1848 március 15ke egy nap krónikája!

  2012.03.11. 08:49

Kokárdarcius 15ét megelőzte a reformkor, mint egyfajta előkészület, és utánna jöttek a szabadságharcba torkolló események. Mi most a nap eseményeit ismertjetjük, amelynek végén megszünt a cenzura, a hadsereg helyett a helyiekből álló polgárörség vigyázta rendet, Táncsics Pedig kiszabadult!


 


Reggel Petőfi Sándor lakásán, a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula tanácskozik a teendőkről. Jókai és Bulyovszky összeállítja a 12 pontot. Először a Pilvax kávéházba mentek. Itt Jókai felolvassa a 12 pontot, Petőfi pedig elPetőfi Sándorszavalja március 13-án megírt versét, a Nemzeti dalt. Majd a szakadő essőben körbejárták a z egytemeket (Orvosi, Jogi stb) ahol felovasván a 12 pontot és elszavalva nemzeti dalt egyre többen csatlakoztak hozzájuk a zuhogó esső ellenére.


 

Ezután elmennek egy nyomdához, a legendás a Landerer és Heckenas nyomdához. Némi huzavona után Petőfi, Jókai, Irínyi József, Degré Alajos, és Vidats János elérik, hogy kinyomtassák a tizenkét pontot, és a nemzeti dalt, amire az összegyűltek a zuhogó esőben várakoznak.

Dél körül a vezérszónokok feloszlatják a tömeget azzal, hogy ebéd után 15 órára gyűljenek össze a Nemzeti Múzeumhoz népgyűlésre.

DéluJókai Mórtán a múzeumnál már kb. tízezer ember gyűlik össze, ahol Vasvári és Irínyi szónokol. Elhatározzák Táncsics Mihály kiszabadítását a budai vár helytartótanácsi börtönéből, majd hatfős bizottságot választanak (Petőfi, Jókai, Irínyi, Vasvári, Irányi Dániel és Bulyovszky) a Pest Város Tanácsával való tárgyalásra.

A városházához igyekvő tömeghez ekkor csatlakozik Klauzál Gábor és Nyáry Pál, hogy lecsillapítsa a radikalizálódó tömeget és átvegye a mozgalom irányítását.

A később "márciusi ifjaknak" nevezett fiatalok átengedték a vezetést a mérsékelt liberálisok vezéregyéniségeinek, akik ismertebbek és elfogadhatóbbak voltak a polgárok számára.

A városházán a két liberális politikus és a fiatalok bizottsága a tanáccsal a 12 pontról vitatkozik, melyet nagy nehezen el is fogadnak, mivel a tanácsterembe tóduló 300 fő, valamint az épület előtt várakozó 10-15 000 ember annyira megrémítette a városi tanács vagyonos polgárait, hogy nem csak hogy a 12 pontot írták alá és csatlakoztak a követelésekhez, hanem a forradalom itt létrejött választmányának vezető bizottságába is jelölték képviselőiket.

Az egyik nyomtatott példányt aláírják és lepecsételik, majd fél öt körül megválasztják a 13 tagú Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmányt: Irínyi, Petőfi, Vasvári, a radikálisok közül, Nyáry, Klauzál és Egressy Sámuel a liberális nemesek képviseletében, s végül a liberális városi polgárságból Rottenbiller Lipót alpolgármester, Kacskovics Lajos főjegyző, Staffenberger István szószóló, Molnár György gombkötőmester, Tóth Gáspár szabómester (Petőfi egyik mecénása) és Gyurkovics Máté szűcsmester.
 

A nép és a bizottmány tagjai a hajóhídon átmennek a budai várba, s az Úri utcában álló Helytartótanács elé terjesztették a 12 pontot, és ismertették az eddigi történéseket. A bécsi forradalomtól és a tömegtől megrémült tTáncsics Mihályanács alelnök, gróf Zichy Ferenc mindenbe beleegyezik.

  • Eltörlik a cenzúrát,

  • Nem vetik be a katonaságot a rend helyreállítására, hanem a pesti polgárőrség fogja ellátni ezt a feladatot.

Délután hat órakor szabadul ki a börtönéből Táncsics, diadalmenetben, polgárok visznek Petre.

Este kivilágítják a várost, 19 órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakítja meg a Nemzeti Színházba betóduló sokaság. Eléneklik a Himnuszt, a Szózatot, s számos egyéb dalt, Egressy Gábor a Nemzeti dal elszavalása után más verseket ad elő.

Ugyanekkor a Rendre Ügyelő Választmány a városházán ülésezik, s két határozatot szerkesztenek, melyek másnap reggel már kinyomtatva láthatók szerte a városban.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon