arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Események
Események : Békemenetelők Orbán mellett!

Békemenetelők Orbán mellett!

  2012.10.23. 08:54

2012 év elején százrek vonultak Orbán melett. azóta a megszorítások, szinte mindenkit érintettek, így kiváncsian várjuk menyien maradtak!


A honaljukon az alábbi felhívás olvasható:
Gyertek velünk 2012. október 23-án!
A siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk! A „Békemenet”, a magyar emberek tömegeinek csendes vonulása 2012. január 21-én példaértékűen mutatta föl egész Európának, hogy „egy a haza”.

Amint 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállásunk dátuma lett.

1956. október 23-a példát adott Európának. Mertünk bátrak lenni és fiataljaink vérét áldoztuk hazánk és Közép-Európa keleti felének szabadságáért. Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség. Hiszen megtapasztaltuk, a történelem pedig többszörösen igazolta, hogy az „adós-rabszolgaság” képes nemzeteket megsemmisíteni.

Bizonyítsuk be, hogy van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát. Adjon erőt, hogy Európa számos népe hasonlóan gondolkodik és szolidáris velünk, hiszen közös törekvésünk a gazdasági és az ebből fakadó még súlyosabb civilizációs válság felszámolása.

Több mint fél évszázadig szenvedtünk a kommunizmustól, de a korábbi haszonélvezők utódai még 2010-ben is 15.000 Mrd-os adóssághalmazt akasztottak a nyakunkba. Ezt három év alatt ismét nekünk kell visszafizetni.

A „Békemenet” felbonthatatlan közösségére további feladatok várnak. Találkozzunk újból, mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagyurai így szeretnék.

Nagy a tét, bölcsnek kell lennünk, úgy, ahogyan Németh László mondta: „megalkudni, míg muszáj, de közben folytatni a magyar ügyeket, ez a törvény minden európai konstelláció idején”.

Gyertek velünk 2012. október 23-án!
A siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!

Szervezők:

CÖF-CET- Békemenet Egyesület
http://www.civilosszefogas.hu/
2012. október 09. kedd, 07:32

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre