arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Beszámolók
Beszámolók : A politikusok hazudoztak, de beégett a Milla és a Rendszervágás is. Helyreigazítással! Az Imf közponban ott lehettek. Elnézés!

A politikusok hazudoztak, de beégett a Milla és a Rendszervágás is. Helyreigazítással! Az Imf közponban ott lehettek. Elnézés!

  2012.03.16. 17:29

Márc ius 15ke szinte szóra se érdemes. Minden úgy zajlott ahogy megszoktuk. Az aktuális kormányfő hazudozik, az ellenzék, meg nagyon meg akarja védeni tőle az embereket. A különbség az, hogy ezúttal már a Jobbik is beszélt a mellébeszélésbe, és az, hogy a Nemzeti Ellenállás utcai részét maguknak kisajátítani akaró HVIM lejáratta magát. Az eddig magukat értelmiséginek kiadó millásokkal együtt, akik a káromkodó tahó bunkó Dopemant iktatták be alternatív köztársasági elnöknek.
Ui. Időközben kiderült, hogy a Bank centerbe az Imf központjába bemenni akaróknak igazuk volt. Az épület üzemeltetője, egy közleménybe azt írta, hogy azért, nem volt zárva az épület, mert több külföldi bérlő is bent volt az irodában, lévén nekik nem ünnepnap március 15.ke. Ezért elnézést kérünk a jogtalan kritikáért!


A Kossuth tér megtelt a kormányfő beszédére. Érdekes kettős mérce, hogy a 2006 őszi tüntetéseken megtelt Kossuth térre azt mondták száz ezren lehettek. Most hogy a Fidesz híveivel telt meg egyből 250ezren férnek el a téren s az utcákba.Beszéde felejthető hazugság arról, hogy nem leszünk gyarmat, miközben már azok vagyunk réges régen.
A Jobbik is felnőtt a többi politikai párthoz. Közhelyekkel operáltak, és Unió ellen beszéltek úgy, hogy elhallgatták, a Halász féle népszavazási kezdeményezést, az Uniós Imf és Náto tagságunkról.
A többi ellenzéki párt -LMP, Mszp, D.K., létszámban is elenyésző volt. Hazudoztak veszélyben lévő demokráciáról, meg arról, hogy ők jól megvédik.
A nap legérdekesebb része az egymásra szervezett két utcai és elvbe civil demonstráció az Egymillióan a szólásszabadságért(Milla) és a Rendszervágás név alatt  a Hvim által szervezett demonstráció. A rendőrségnek ezúttal nem volt érdeke a feszültségkeltés, jól el is választották a két csoportot. A millások eddig gondolt értelmiségi mivolta nem igaz. Akik Dopemant iktatják be alternatív köztársasági elnöknek, azok nem értelmiségiek, inkább agyhalottak. Nem mondható el sokkal több jó a HVIMről se. Az idén eddig elég jól szerepelt nemzeti ellenállás ezuttal ünnepnap akart menni  az Imfhez petíciót átadni. És ilyenek akarnak rendszert vágni, demokráciát védeni. :)
Erre már tényleg nincs szó.

Mi normális emberek, csak kapkodjuk a fejünk, hogy úristen itt mindenki meghülyült? Dehogyis. Tessék jobban figyelni!
Ui. Időközben kiderült, hogy a Bank centerbe az Imf központjába bemenni akaróknak igazuk volt. Az épület üzemeltetője, egy közleménybe azt írta, hogy azért, nem volt zárva az épület, mert több külföldi bérlő is bent volt az irodában, lévén nekik nem ünnepnap március 15.ke. Ezért elnézést kérünk a jogtalan kritikáért!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre