arpadfiai-Szent Korona értékrend
Menü
 
óra
 
Kiút/megoldások

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Pataki Antal: Eszmei paradigmaváltás: Mi a különbség a Szent Korona-tan és a Szent Korona Értékrend között?

Pataki Antal  2012.03.02. 05:28

Eszmei paradigmaváltás: mi a különbség a Szent Korona-tan és a Szent Korona Értékrend között

a.) Istenhitben és szabadság-értelmezésben:

A Szent Korona-tan Istenhitének az alapja a Tóra, ennek „végrehajtási utasítása” pedig a Talmud. A római egyház ezen vallási tételeken működik, ezért nevezhetjük ezt judeo-kereszténységnek. Amikor István brutális erőszakkal ebbe a hitrendszerbe erőszakolta be Magyarországot, akkor hosszú időre a láthatatlan egyházi birodalom érdekérvényesülése alá helyezte országunkat. Ezzel a szabadságunk hitbéli alapjait adta fel: mostantól a diktatúrára is lehetőséget adó, a feudalizmusra jellemző királyság az államforma, ahol a király „Isten kegyelméből” uralkodik. Ennek a rendszernek az ideológiája a dogmatizmus, vagy másként megnevezve az agnoszticizmus, ami azt jelenti, hogy az ember számára a világ nem megismerhető. Ezt lényegében az fogalmazza meg, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”.

Halász József átadja tudását. az első elismert tanító Pataki Antal Szakdolgozata!2.. rész

  2012.02.25. 12:02

A szakdolgozat második része. Az első elérhető itt>>>

Halász József átadja tudását! Az első elismert tanító Pataki Antal Szakdolgozata!1. rész

  2012.02.25. 11:51

Pataki Antal, az első személy, aki Halász Józseftől   -szakdolgozat megírása után- a "Szent Korona Értékrend tanítója" minősítést.
A következőt írja magáról:

Én vagyok az első személy, aki megkapta tőle -szakdolgozat megírása után- a "Szent Korona Értékrend tanítója" minősítést. Ez azt jelenti, hogy az ő teljes hozzájárulásával teljesen szabadon tevékenykedhetek a Szent Korona Értékrend terjesztésében, vagyis ő már nincs egyedül!
 
Jelenleg ismertető előadásokat tartok a Szent Korona Értékrendről, és néhány alapfogalmat értelmezek át az új paradigmára, a Szent Korona Értékrendre. Nagyon fontos feladatomnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet a lényegi különbségre a Szent Korona-tan és és a tiszta Szent Korona Értékrend között.

A szakdolgozat első részét közöljük. A második rész elérhető itt>>>

Egy rokantnyugdíjas asszony példát mutat: így kéne élni! Boldogan! Havi 27 ezerből.

  2012.02.25. 09:30

Őseink életmódja mentette meg Takács Ibolya életét a nagy fagyokban, aki 27 ezer forintból él a lányával. Maga termeli az élelmiszert, szappanja és mosópora is házilag készül, szemetét eltüzeli, és gallyakból főz teát. Úgy él boldogan, ahogy a magyar emberek többsége a második világháborúig.

Életmódját a kényszernek köszönheti, és annak, hogy édesanyja század eleji tudását átvette. A medgyesbodzási Takács Ibolya ráadásul egyedül neveli  középiskolás lányát havi 27 ezer forintból.
Ibolya néni tapasztalatait össze kéne gyűjteni, és abból előadásokat tartani, hogy rajta kívül mi is elmondhassuk, azt amit őseink évszázadokig el tudtak mondani magukról:
"Adósságom nincs, tisztességgel élem az életem, három gyermeket felneveltem."

A diplomás munkaerő hiány, már közvetlen fenyegetettség! Megoldás:roma feltartóztatási pénzek átcsoportosításával orvosok itthon

Akaraki  2011.12.12. 12:49

Nővérhiány, már tény. 2012ben már orvoshiány is várható, de az oktatásügy, is robbanás közeli állapotban van. Országunk kilátásai egyre bizonytalanabbak és elsősorban nem a fenyegető -vagy már kimondatlanul itt is lévő-, gazdasági csőd miatt. A csődbe, csak elszegényedünk, de ha nincs pl. Oktatás és egészségügy, akkor szó szerint összeomlik a magyar társadalom.

Hogyan tovább Magyarország? Önellátásra tőrekvés!

Füsti  2011.11.06. 11:08

A jelenlegi helyzetben egyre nyilvánvalóbb, hogy a dolgok nem mehetnek tovább így. Az ország gyakorlatilag csődben legalább 2006 óta. A Fidesz/Kdnp sem találja a megoldást. Gyakorlatilag fél évente újabb mentőcsomagra van szükség. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább az Imftől nem kérünk újra és újra hitelt. A dolgozó embereknek nincs kilátása! Egyre többen tervezik a kivándorlást, nemcsak a fiatalok közül, hanem a középkorú családosok közül is. Mások különféle szélsőséges, gyűlölködő, eszmékben keresik a megoldást, bűnbaknak beállítva, bizonyos, csoportokat, társadalmi osztályokat, embereket. Bármennyire is van igazság a kommunisták és a valódi szélsőjobbosok eszméi között, a gyülölködés sehová se vezet. A helyzet azonban nem kilátástalan, csak tenni kell érte. A tudatos vidékre költözés, és önellátásra törekvés lehet a megoldás.

Drábik János: Magyarországot fojtogatja a szervezett magánhatalom

Dr. Drábik János  2011.10.13. 18:38
"2010-ben Magyarország 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár adósságszolgálatot teljesített. 1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett."
Dr. Drábik János kitűnő írása a bajok forrásáról, és egy lehetséges kiútról.
 

Szeress, hogy szerethessenek!

Fusti  2011.10.07. 08:50


A mai fogyasztói világ mintha arra menne, hogy elterelje az emberek figyelmét a legfontosabbról a szereltről. Rengeteget dolgozunk, emellett az emberek nagy része idegeskedik a pénzen, a bulvármédia is mindent megtesz, hogy ne gondoljunk semmi értelmesre. Elrohan az élet, és közbe észre se veszi a legtöbb ember, hogy a valóban fontos dolgok amik valóban boldoggá tesznek, nem kerülnek pénzbe, és ehelyett mindenféle pótszerrel próbálja kielégíteni az űrt amit a szeretet hiánya okoz.

a Szent Korona alkotmány, nem régi letünk korok visszahozatalát jelentené!

  2011.07.02. 16:15

 Többször felmerült, a vendégkönyvben és egy két hozzánk érkező e-mailben is, hogy mit akarunk mi egy avítt régi korra írt szabályrendszerrel. Ezért érdemes tisztázni hogy a jogfolytonosság helyreállítás, nem jelent se feudalizmust, se régi korok visszahozatalát. A Szent Koronával fémjelezett  történelmi alkotmány egy eszmeiség  amely 5 alapelvre és arra a felfogásra épül, hogy a hazát csak kölcsönkaptuk az őseinktől, és gyarapítva,élhetően  kell azt továbbadni unokáinknak.tehát azt nem sajátíthatjuk ki saját életünk rövidtávú céljaira. Az eszmeiségnek pont az a nagyszerű sajátossága, hogy a szabályait(a tant) mindig az adott kor viszonyaira lehetett és lehetne ma is írni. Amikor tehát arról beszélünk, hogy történelmi vagy Szent Korona alkotmány akkor nem azt kell érteni alatta, hogy egy az egybe átvennénk egy adott kor szabályait, hanem hogy az 5 alapelv szellemében írnánk egy mai szóval élve alaptörvényt.A régmúlt korok, és hagyományok tisztelete és ismrete, pedig azért szükséges, hogy tudjuk honnan jöttünk, kik vagyunk, és mik azok a hagyományok, amiket tovább kell éltetni a mába.
 

Az igazi boldogság adni!

  2011.06.17. 09:30

 Ma amikor Magyarország, és tulajdonképpen az egész nyugatinak nevezhető társadalom bajba van, akkor sokkal nagyobb szüksége lenne az embereknek a szeretetre, mint a boldogság egyetlen igazi forrására.
 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

MARGOT ROBBIE MAGYARORSZÁG - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL AZ OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕVEL KAPCSOLATOS HÍREKRÕL - MARGOT ROBBIE MO    *****    Újra elindult a Hungarian Super Mario Fan Club! Hírek, cikkek, érdekességek a Super Mario világából.    *****    Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend